Manapság már természetesnek vesszük, hogy otthonunk szerves részét képezi egy olyan elkülönített helyiség, melynek kimondott célja, hogy ott süssünk és főzzünk. A konyhák azonban pár évszázada még nem igazán voltak különálló helyiségek. Nagyjából a 16. század elejéig csupán a tehetősebb udvarházakban, kastélyokban, vagy éppen kolostorokban találkozhattunk különálló, főzésre kialakított helyiséggel. Az átlag emberek otthonaiban a különböző sütő és főző alkalmatosságok (kemencék, kandallók, tűzrakó helyek, stb.) általában valamelyik szobában kaptak helyet. Könnyen elképzelhető, hogy sütés közben ezen helyiségekben milyen kellemetlen lehetett a levegő, főként, hogy a füstelvezetés még igencsak gyerekcipőben járt. 

Az ilyen szobákat füstös szobának, vagy ahol különálló konyháról beszélhetünk füstös konyhának nevezték. A sütő és főző alkalmatosságból kiáramló füst egyszerűen a helyiség levegőjébe távozott, ahonnan vagy az ajtókon és ablakokon keresztül tudott távozni, vagy egy lyukon keresztül a padlástérbe áramlott tovább. Ez jól magyarázza, hogy nyaranta, illetve a mediterrán térségekben akár egész évben, miért a szabadban történt az ételek elkészítése. A 18. század végére azonban hazánkban is egyre inkább elterjedtek az úgynevezett mászó kémények, illetve szabad kémények, melyek már valamivel jobb hatásfokkal voltak képesek elvezetni a füstöt. Persze közben a fűtőanyag terén is elindult a változás, mely egy James Sharp nevű angol úriembernek volt köszönhető, aki 1826-ban szabadalmaztatta első gáztűzhelyét. A gáztűzhelyek valódi elterjedéséig azonban még közel fél évszázadot várni kellett, hiszen az 1870-es évekig még az olyan nagyvárosokban sem volt megfelelő a földgáz lefedettség, mint London, vagy éppen Párizs. Persze a 19. század végén az infrastruktúra kiépítse jelentősen felgyorsult, így az 1920-as évekre egy modern, nyugat európai konyhából már nem hiányozhatott a gáztűzhely. A konyhák tehát egyre komfortosabbá váltak és egyre jobban megkönnyítették a háziasszonyok munkáját. Ezt a folyamatot egy Christine Fredericks nevű amerikai hölgy indította el, aki a Taylor-izmus hű követője volt. Ő, mondhatni tudományos alapokra emelte a konyhatervezést, sőt valójában az első konyhatervezőnek is ő tekinthető. Megfigyeléseket és kutatásokat végzett, melyek során rájött, hogy az egyes konyhai elemek és berendezések elhelyezése, valamint azok mérete, jelentősen képes befolyásolni a különböző konyhai feladatok elvégzésének idejét. A tudatos konyhatervezés közben Európában is megindult, melynek egyik mozgatórugója a 20-as évek jelentős Frankfurti, városfejlesztési hulláma volt. Az első világháború után ezrével érkeztek Frankfurt városába újonnan betelepülők, akik számára azonban nem volt kellő mennyiségű ingatlan. Hogy ezen emberáradatot el tudják szállásolni valahol, a Frankfurti városvezetés hatalmas lakóövezetek megépítését rendelték el. A projekt főépítésze, Ernst May, azonban komoly kihívással találta szemeb magát, mikor a kis alapterületű. standard konyhák berendezéséhez ért. Ezen sztenderd konyhák alapterülete 6,5 négyzetméter volt, melyeket kicsiny méretük ellenére a lehető legpraktikusabban kellett berendezni és persze a legköltséghatékonyabban. Persze May pontosan tudta, hogy ezen komoly feladattal kihez is kell fordulni, ezért a konyhák berendezésével a híres, osztrák belsőépítészt, Margarete Schütte-Lihotzkyt bízta meg. A belsőépítész hölgynek azonban sikerült megoldania a feladatot és egy olyan konyhaelrendezési modellt (frankfurti konyha modell) alkotott meg, mely még hosszú évtizedekig mérvadó volt minden konyhatervező számára. Persze a konyhai berendezések palettája folyamatosan bővült és konyhák közösségi funkciója is egyre inkább előtérbe került, de konyhatervezés alaptézisét még ma is a konyhák valóban ergonomikus kialakítása jelenti.

További érdekes cikkek a lakberendezés múltjáról: http://www.interiorblog.hu/lakaskultura