A napjainkban a hölgyek körében egyre divatosabbá váló sminktetoválások története szorosan összefonódik a hagyományos, test tetoválásokéval. Tetoválásokat már évezredek óta készítenek őseink, melyek sok esetben nem elsősorban díszítésre szolgáltak, hanem gyakran valamilyen vallási szereppel bírtak, vagy az adott személy közösségen belüli rangját szimbolizálták. Egyes kultúrákban a tetoválások sokkal fontosabb szereppel bírtak, más társadalmakban viszont csak a különböző szubkultúrákra volt jellemző ezek viselése.

kozmetikaitetovalasfestek.jpg

A 20. századra azonban a tetoválások a nyugati világban már főként csak az illető önkifejezésének egyik nagyon látványos eszközévé váltak. Így jutottunk el végül az első kozmetikai tetoválásokig, melyeket még a 70-es évek végének Amerikájában készíttettek. Persze ekkor ezek még nem szépségszalonokban, hanem egyszerű tetováló szalonokban készültek és pont ugyanazokat a gépeket, valamint festékeket használták, mint a hétköznapi testtetoválásokhoz. Ennek köszönhetően egy szemöldök tetoválás, vagy egy szájkontúr tetoválás igazán ragyogó lehetett és persze megkímélte viselőjét attól, hogy minden reggel a sminkje rendbetételével kelljen bajlódnia, azonban ami a problémát jelentette, hogy ezek a tetoválások egy életre benne maradtak a bőrben. Ez csupán egyetlen ok miatt problémás. A gondot ez jelenti, hogy divat trendek mindig változnak és míg mondjuk 10 évvel ezelőtt egy satírozott szemöldök tetoválás, ahol az összes szemöldök szál el volt távolítva, nagyon divatosnak számított, ma azonban már kissé divatjamúltnak tekinthető. Hamar felmerült tehát az igény, hogy a sminktetoválások valamilyen módon képesek legyenek idővel eltűnni a bőrből és ehhez ne kelljen mondjuk lézeres eltávolítást használni, hanem a folyamat önmagától menjen végbe. Az első változás az volt, hogy más technikát kezdtek el használni a sminktetoválások elkészítéséhez és a festéken nem az irhába, hanem a bőr felsőbb rétegébe, a hámrétegbe juttatták be. Ennek köszönhetően, mivel a felső hámrétegek mindig leválnak a bőr felszínéről, a festék is egyre feljebb jut a bőr rétegeiben, lassanként haladva a felszín felé. Ez azonban még kevés ahhoz, hogy a tetoválás fokozatosan és persze egyenletesen halványodjon el, mert egy sminktetoválás esetén ez is fontos kritérium. A fokozatos elhalványodáshoz egy speciálisan a kozmetikai tetoválások elkészítéséhez kifejlesztett festékre is szükség volt. A sminktetováló festékeke különlegessége az abban található festék szemcsék kialakításának köszönhető. Ezekben a festékszemcsék ugyanis sokkal kisebb méretűek és formájuk is szabályosabb, mint egy normál tetováló festék esetén, ezért a bőr hámsejtjei között sokkal könnyebben képesek felszívódni. Emellett a szemcsék a festék anyagán belül egyenletesen vannak elrendezve, melynek köszönhetően a felszívódás még egyenletesebbé tehető, tehát a tetoválás halványodása is egyenletesebbé válhat, így nem kell attól tartanunk, hogy mondjuk egy szájkontúr tetoválás esetén az ajak egyik oldalán a tetoválás sokkal gyorsabban veszít árnyalatából, mint a másikon. Szintén alapvető elvárás manapság egy sminktetováló festékkel kapcsolatban a higiénia és hogy minél kevesebb irritációt okozzon a bőrben, ezért a mai sminktetováló festékek már mind gammastreilizáltak, tehát a fertőzések és az irritáció szinte teljes egészében kizárható.

Címkék: szépség festék sminktetoválás

A bejegyzés trackback címe:

https://tippekneked.blog.hu/api/trackback/id/tr765208533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása