A méz, mint "az istenek eledele"

 2013.01.28. 18:24

A természetben fellelhető anyagok a legnagyszerűbb orvosságok, és megelőző készítmények mellékhatások nélkül, csak még nem tart ott a tudomány, hogy minden létező anyagot olyan mélységekig kielemezzenek, hogy megtudhassák milyen betegségre, milyen formában érdemes használni. A mézet, vagyis „istenek eledelét” már az ókoriak is rendszeresen használták. Azt nem tudjuk biztosan, hogy milyen betegséget is kezeltek vele, de használták gyógyító célokra, amiket a fennmaradt orvosi könyvekből ismerhetünk. A szépségápolásban is előszeretette használták a mitológiai leírások szerint mézmasszázst alkalmazva egymáson, illetve arcpakolásként fiatalító és bőrápoló hatását kihasználva. Az egyiptomiak a feltárások szerint rendelkeztek méztárolóedényekkel, valamint méz alapanyagú süteményeket. A rómaiak a Dionüszoszi- mulatságokon méz alapú alkoholos italok fogyasztottak.

mehek.jpg
 Sokoldalúságának és az élet több területén végzett jótékony hatásának köszönhetően a mai napig mindenki számára keresett, és majdnem minden háztartás polcain megtalálható szükséglet. Hiszen valljuk be, milyen ritkaság olyan orvosságot találni, ami nem csak, hogy hatásos, de finom is, és nincsen mellékhatása! Igen borsos ára is jelzi, hogy aranyat ér az ember hétköznapi életében. Torokgyulladásra, pattanásos bőrre, vírusos, bakteriális megbetegedésre, immun- és csonterősítésre, sebgyógyításra, bőr- és hajápolásra, és ételek ízesítésére egyaránt alkalmazható. A fahéjjal való fogyasztásával pedig meglepő eredményeket érhetünk el, olyan testi panaszok esetén is, amire nem is gondoltuk volna, hogy ez a keverék hatásosnak bizonyulhat. Például, ízületi kopásra, szívproblémákra, magas koleszterin szintre, hólyaghurutra, fogfájásra, gyomorgondokra, elhízásra, pattanásokra, visszatérő fáradtságra, vagy masszaként felvinni a problémás területre, vagy teaként, italként fogyasztva. Ezen tényeket felsorolva, úgy gondolom, megállapíthatjuk, hogy a méh igen hasznos kis állat. Az általa begyűjtött virágpor – mely olyan természetes antibiotikumot tartalmaz, ami az ideg- és bélrendszerre, vérszegénységre, a test és szellem frissen tartására van pozitív hatással -, és az általa termelt anyagok, mint a méhpempő - a méh garatválladéka -, lépes méz, propolisz -méhszurok-, és maga a méz igen látványosan teszi életünket minőségibbé. Rengeteg kalóriát tartalmaz, mégis a benne található gyümölcscukor gyors felszívódásának köszönhetően egyáltalán nem hizlal. Sőt, nem csak az édes ételeket teszi pikánsabbá, de a sós ételekbe is nyugodt szívvel beletehetjük – Dávid szelet, mézes-mustáros szósszal meghintett húsételek, mézzel töltött csirke-. Számos olyan kivitelben is szerepel, ami kimondott ínyencségnek bizonyul. Például aszalt gyümölcsökkel, magvakkal, fokhagymával, vagy pikáns fűszerekkel vegyítve, igazi csemege és ajándék is lehet egyben.A természetben fellelhető anyagok a legnagyszerűbb orvosságok, és megelőző készítmények mellékhatások nélkül, csak még nem tart ott a tudomány, hogy minden létező anyagot olyan mélységekig kielemezzenek, hogy megtudhassák milyen betegségre, milyen formában érdemes használni.

Címkék: étel egészség szépség édesség

A bejegyzés trackback címe:

https://tippekneked.blog.hu/api/trackback/id/tr235055443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása