Hogy mi az a konyhaergonómia?

 2013.06.06. 10:47

Teljesen mindegy, hogy átlagosan napi hány órát tevékenykedünk konyhánkban és csak reggelente egy rántotta "összedobására" használjuk azt, vagy nagy családi ebédek készülnek ezen helyiség falai között, mert bármelyikről is legyen szó azt soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egy konyhának és így a konyhaszekrénynek is maximálisan ki kell szolgálni minket. Egy konyha nem más, mint egy munkaterület, vagyis az itteni bútoroknak és eszközöknek segítenie kell minket azt itt végzendő feladatok ellátásában.

Pontosan erről szól a konyhaergonómia, vagyis hogy a konyhát annak használója igényeihez és adottságaihoz próbáljuk meg igazítani. Vannak olyan alapszabályok, melyeket mindenféleképpen be kell hogy tartsunk ahhoz, hogy a konyha a lehető legpraktikusabban használja ki az adott tér adottságait és így a konyha feladatok elvégzése a lehető legkönnyebb és legkényelmesebb legyen. Talán a legfontosabb ilyen szabály a konyhai bázisháromszög megfelelő kialakítása. A bázisháromszög azon folyamatnak az elemeit tartalmazza, míg az étel alapanyagok a hűtőtől eljutnak a már kész életek felszolgálásának helyére. Ebből egyértelműen következik, hogy a három fő elem, mely ezen háromszögben található a hűtő, a mosogató és a tűzhely. Ezen elemek közé pedig az alapanyagok előkészítéséhez és feldolgozásához szükséges munkapultoknak kell bekerülnie. Ha jobb kezesek vagyunk, akkor a legkényelmesebb, ha a folyamat balról jobbra halad, vagyis a hűtőtől jobbra helyezkedik el a mosogató, ettől jobbra pedig a tűzhely. E három fő elem közé minimum 60, maximum 120 cm-es konyhapultokat kell beépítenünk. Ennél kisebb munkafelületeken ne fogunk rendesen elférni az ételek előkészítése során, nagyobb munkafelületek esetén pedig túl hosszú utat kell majd bejárnunk, miközben a konyhában serénykedünk. A konyhaergonómia tehát arra is kellő hangsúlyt fektet, hogy minél kevesebbet kelljen "vándorolnunk" a konyhán belül.

ergonomiaakonyhaban.jpg

Természetesen a legideálisabb az lenne, ha mindent egy helyben állva elérnénk, vagyis minden valóban csak egy karnyújtásnyira lenne a konyhában. Persze ezt 100 %-osan kivitelezeni szinte lehetetlen. Azonban nem csak konyhai elemek elhelyezése, hanem azok mérete is nagyban segítheti a konyhai feladatok elvégzését, ha azokat megpróbáljuk testi adottságainkhoz igazítani. Ideális esetben például a konyhapult lapjának könyökünk alatt 10-15 dm kell lenni, hiszen így tudunk rajta valóban kényelmesen dolgozni. A felső konyhaszekrények magassága is fontos, melyek esetén az alsó polcnak pont szem magasságban kell lenni, de lényeges, hogy a felső polcot is kényelmesen elérjük. A felső konyhaszekrények ajtaja esetén nem árt elgondolkodni, hogy inkább egy felfelé, vagy harmonika szerűen nyíló, esetleg tolóajtós szekrényt válasszunk, hiszen így nem kell attól tartanunk, hogy abba bevernénk fejünket, ha véletlenül nyitva marad. Ha mégis a hagyományos oldalra nyíló szekrényajtó mellett döntünk, akkor az kinyitva ne lógjon be a konyha légterébe 30 cm jobban, mert így kikerüléséhez még egyet hátra is kell lépnünk, tehát megint egy plusz, felesleges mozdulatot kell megtennünk. Ezek mind apróságnak tűnhetnek, de az ilyen apróságok összeadódva már jelentős plusz teret róhatnak a konyha használójára, melyeket ha ki tudunk küszöbölni, akkor a konyhai feladatok elvégzése is sokkal könnyebbé és gyorsabbá válhat. A konyhaergonómia lényege tehát nagyvonalakban ez, vagyis hogy a konyhát és a konyhaszekrényt, értelemszerűen az adott lehetőségeket kihasználva, mindig próbáljuk meg annak használójához igazodva kialakítani legyen szó testi adottságokról, főzési szokásokról, vagy éppen a konyhabútorral szemben támasztott elvárásokról.

Címkék: konyha bútor lakberendezés

A bejegyzés trackback címe:

https://tippekneked.blog.hu/api/trackback/id/tr125341486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása