Na akkor nézzük, hogyan milyen méretekhez is kell igazodnunk, ha függönyt vásárolunk otthonunkba és nem szeretnénk utólagos meglepetéseket. Egy esztétikus függöny ugyanis amellett, hogy eltakarja a kíváncsi szemek elől a belső teret és árnyékol, fontos lakberendezési erővel is bír, de csak akkor, ha megfelelők és igényesek a rajta lévő ráncok. Sokan esnek abba a hibába, hogy mikor a függöny szélességéről van szó, akkor a takarni kívánt üvegfelület szélességéből indulnak ki. Ez hiba, hiszen a függöny nem az ablakhoz, hanem a karnishoz van illesztve, így annak a méretéhez kell igazodni. A karnisok pedig akár 10-15 centiméterrel is túl lóghatnak az ablakon.

sargafuggony.jpg

Szóval ha a karnis szélessége megvan, akkor elkezdhetjük kiszámolni, hogy milyen széles függönyre lesz szükségünk, hogy szép és esztétikus ráncokat kapjunk. Ennek a hossznak, mármint a karnis hosszának, alapesetben a dupláját kell venni a fényáteresztő függönyök esetében, míg az egyszerű táblafüggönyöknél, mivel ott ugye nincsenek ráncok, elég a szélességet 1,2-el megszorozni. Abba az esetben, ha valamilyen szép minták vannak a függönyön, melyet szeretnénk egészében láthatóvá tenni, vagy egy sötétítő függöny esetében, ahol pedig nem mutatnak olyan jól a ráncok a szorzószám 1,5. Ha dekor függönyöket szeretnénk az ablakra, amik tényleg csak dekorálásra szolgálnának és nem szándékozzuk őket húzogatni, hanem csak esztétikusan össze vannak szalagozva az ablak két végénél, akkor ezekből bőven elég 1,5-1,5 méter széles darab mind két oldalra. Ha a szélességgel megvagyunk, akkor jöhet a hossz. Ha előre megvásárolt anyagból varratnánk függönyünket, akkor a hosszúságon mindig kell egy fél méter ráhagyás, mert a szabásnál körülbelül ennyi esik le. Ne de meddig is érjen a függöny. Őszintén megvallva szerintem az a legszebb, mikor a függöny a földig ér, vagyis a padló és a függöny alja között csak egy olyan 5 cm van.

fuggonyfoldig.jpg

Sőt ha ennél is hosszabb és kicsit meg is ültetjük a függönyt, azzal igazán arisztokratikus hatást érhetünk el. A gond azonban a fűtőtest. A legtöbb otthonban a radiátor vagy konvektor sajnos az ablak alatt helyezkedik el és ezt egy függönnyel eltakarni nem a legjobb ötlet. Nem csak azért mert bizonyos  textil típusok könnyen felmelegedhetnek, a magas műszál tartalmúak pedig meg is olvadhatnak, de télen jelentősen csökkenhet a fűtőtest hatékonysága, ha a függönnyel lefogjuk a hőt. Ilyen esetekben tehát sajnos ehhez kell igazodnunk a függönyök hosszát tekintve. Remélem ezen néhány sorral segíteni tudtam a bizonytalanoknak a függöny méretének megválasztásával kapcsolatban.

Címkék: függöny lakberendezés lakástextil

A bejegyzés trackback címe:

https://tippekneked.blog.hu/api/trackback/id/tr104683094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.