Ezt teszi a víz a testeddel

 2014.06.05. 15:17

A víz igazi olyan, mint egy csodaszer, hiszen egészségessé, formássá teszi a testet és még a lelket is megnyugtatja. A legjobb pedig, hogy csupán a csaphoz kell fáradni és már hozzá is juthatunk. Mostani cikkünk a víz jótékony hatásairól fog szólni.

A rendszeres testmozgás hiánya, a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás és a gyakori alkoholfogyasztás. A legtöbb szív- és érrendszeri megbetegedés kialakulásáért ezek tehetőek felelőssé. Ezek tükrében már senkinek sem meglepő, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedések okozta halálesetek terén hazánk a többi európai országot messze megelőzve vezeti a listát.

Könyvelő – Kell vagy nem?

 2014.05.03. 12:40

Egy nagyobb cég esetén nem lehet kérdés, hogy alkalmazzanak-e könyvelőt.  Sok helyen külön pénzügyi osztály van, ahol a számviteli feladatokkal foglalkoznak a képesített alkalmazottak. Azonban egyéni cégeknél, néhány főt foglalkoztató cégeknél általában felmerül a kérdés, hogy szükség van-e könyvelőre?

A krill olaj, mint agyserkentő

 2014.04.18. 12:25

A brit Táplálkozástudományi Alapítvány kutatásai szerint egy egészséges felnőttnek naponta nagyjából 1250 mg omega-3 zsírsavat kell bejuttatnia szervezetébe. Legalább is ennyi lenne az optimális. Szomorú tény azonban, hogy legtöbbünk ezen mennyiségnek csak a töredékét fogyasztja, és nagyjából 150-200 mg-ot juttatunk be szervezetünkben napi szinten ezen létfontosságú, esszenciális zsírsavból. Ez az agyban történő omega-3 zsírsavakra támaszkodó anyagcserére nézve igen káros lehet, hiszen az emberi agy omega-3 zsírsavból, koleszterinből és vízből épül fel.

A falradírozás

 2014.04.10. 11:48

Az elmúlt évszázadokban az épületek falfelületei különböző módon koszolódtak. Ezen tény összefüggött a fűtési rendszerek kialakulásával és működtetésével. A palotákban például nyitott égésterű kandallók biztosították a kellemes hőmérsékletet. A kicsapódó égéstermékek a helyiségekben kerültek, majd a légáramlás miatt a falakon csapódtak le. A tapétázott falakon, épületfizikai adottságok miatt a hőhidas helyeken páralecsapódás alakult ki, mely következtében a falak foltosodtak. A Fertődön található Eszterházy kastély porcelán kályhái már tisztább levegőjű szalonokat eredményeztek.

Az ajkak formájának hangsúlyozására, esetleg a rúzsozott hatás elérésére az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a teljes vagy részleges szájtetoválások. Azért népszerű ez az eljárás, mert nem csak a formát lehet korrigálni, hanem a színt is lehet élénkíteni, ezáltal a mindennapos rúzsozás szükségtelenné válik. A szájtetoválást vékonyabb ajkú nők, valamint azok nagyon kedvelik, akiknek nem kontúros a szájuk alkati adottság, esetleg herpeszek miatt.

A nők évtizedek óta festik ki a körmüket. Van, akit ez a tevékenység megnyugtat, másokat teljesen felidegesít. Biztosan sokakkal előfordult már, hogy a tökéletes lakkozás után nem bírta kivárni, hogy megszáradjon a köröm és valamivel belenyúltak. Ez alkalommal adunk néhány tippet, amivel fel lehet gyorsítani a száradási időt.

Minden nő fürdőszobájában és táskájában kozmetikai termékek százai sorakoznak. Mostani cikkünk ezekkel a pipere cuccokkal és a kellékekkel fog foglalkozni, hogy rendet tudjunk teremteni a mindennapos káoszban. Az ecsetek olyan kellékek, melyek nagyon meg tudják könnyíteni a sminkelést. Egy jó minőségű ecsettel könnyebb az alapozót is felvinni a bőrre, hiszen egyenletesebben lehet eloszlatni, mint egy szivaccsal, vagy mondjuk az ujjainkkal. Ha teheted szerezz be több méretű és sörtéjű ecsetet, így megkönnyíted majd a reggeli rituálédat. Ahogy említettük tökéletesek az alapozó felvitelére, de egy lágyabb nagyméretű ecsettel a pirosítót, egy kisebb, de szintén lágy sörtéjűvel pedig a szemhéjpúderrel művelhetsz csodákat. Nem utolsó sorban azt is meg kell említeni, hogy ha ecsettel viszed fel az ajkaidra kedvenc rúzsodat, sokkal tartósabb eredményt érhetsz el, mintha közvetlenül a tubusából kennéd fel.

Sokan vannak, akik egy idő után megbánják, hogy feketére festették tincseiket. Telnek a napok, hetek, hónapok és próbálunk megoldást találni arra, hogy miképp lehetne megszabadulni a fekete festéktől. A legismertebb módszer a hidrogénnel való eltávolítás(kiszívás, leszívás), de sok esetben ezt még a fodrászok sem ajánlják. Ennek a módszernek több hátránya is van. Egyrészt nem túl olcsó, másrészt borzasztóan károsítja a hajszálakat. Kivonja a természetes nedvességüket, ebből fakadóan szárazak és törékenyek lesz a haj. Nem egyszer fordult már elő, hogy festék eltávolítás után a derékig érő, hosszú haj a felére tört le. Egy szó, mint száz ez a módszer ugyan eltávolítja a fekete festéket, de használata után újabb problémák merülnek fel.

Az egyik legfontosabb elvárás az órákkal szemben a pontosság. Az időmérőket a szerkezettől és a működés módjától függően két nagy szektorra lehet osztani. Az egyik csoport a hagyományos, rugóval ellátott mechanikus órák csoportja, a másik pedig a kvarcóráké. Pontosság tekintetében nagy különbség van e két említett típus között.

Az egészséges körmök titka

 2014.01.17. 16:09

Télen a körmök is olyan hatásoknak vannak kitéve, amivel szemben nem mindig tudnak védekezni. Ezért tavasz elején gyakran van szükség kiemelt ápolásra, hogy vissza tudjon állni az eredeti állapot.

Címkék: bőr divat egészség szépség köröm

Egy kényelmes ülőgarnitúra az otthon stílusos és hasznos kiegészítője lehet. Fontos azonban végig gondolni néhány alapvető dolgot. Mostani cikkünkkel reméljük, hogy segítségetekre lehetünk!

Címkék: bútor lakberendezés ülőgarnitúra

A megfelelő arcápoló készítmények használatát érdemes időben elkezdeni a későbbi problémák megelőzése érdekében. Sok nő azonban bizonytalanul választ krémeket, mert a reklámokból, újságokból különféle információkkal vagyunk elárasztva. Amit az egyik helyen elleneznek, azt a másikon ajánlják. Lássunk most néhány kérdést és valódi magyarázataikat.

Címkék: bőr divat egészség szépség

Ha valaki egy már meglévő ingatlanba szeretne kandallót magának, ahol előtte a fűtést egy vízteres gáz, vagy vegyes tüzelésű kazán oldotta meg, akkor értelemszerűen egy vízteres kandallóbetét beépítésével járhat a legjobban. Új építésű házak esetén azonban egyre többen döntenek inkább a légfűtéses kandallók mellett. Ennek egyik oka, hogy az olyan hő leadó elemek, mint a radiátorok, elég sok hasznos falfelületet foglalnak le, ahova bútorokat például már nem tehetünk. Emellett a vízteres hálózat kiépítése is jelentősen meg tudja növelni az építési költségeket.

Címkék: lakberendezés fűtés kandalló

Vitathatatlan tény, hogy az igazgyöngy ékszerek nagyon népszerűek. Ez köszönhető különleges szépségüknek. Azért, hogy a Te igazgyöngy ékszered is sokáig szép maradjon, tartsd be a következő dolgokat!

Nem sokan vannak birtokában a helyes lakkozási technika fortélyainak. Ezen azonban könnyen lehet segíteni, főleg ha elolvasod cikkünket. A körömlakkozáshoz nem lehet csak úgy neki esni. Rá kell szánni az időt magára a tevékenységre, a pénzt pedig a jó minőségű lakkra. Hiszen nagyrészt ezen a két dolgon múlik a lakkozás. Amire szükséged lesz: alapozó lakk, egyszerű, színes körömlakk, fedőlakk, körömlakklemosó, fülpálcika.

Ajakápolás házilag

 2013.10.09. 16:01

Télen a szeles idő könnyen kiszáríthatja, cserepessé, repedezetté teheti az ajkainkat. Ez kellemetlen érzést és nem túl esztétikus látványt fog eredményezni. Sokan a stressz miatt harapdálják a szájukat, ami miatt sebek keletkeznek, rosszabb esetben fertőzést lehet elkapni. Az ajkakban nem találhatóak faggyúmirigyek, ezért fokozottan ügyelni kell a hidratálásra, ápolásra. A különféle, boltban kapható termékek mellett, vagy helyett, otthon is könnyen tudunk ajakápolót készíteni.

Címkék: bőr divat egészség szépség

A hajhullás okai

 2013.09.23. 12:58

Hajcsomók a fürdőkádban hajmosás után, vagy a fésűben maradt hajszálak tucatjai. A hajnak van egy természetes megújulási intenzitása, azonban a hajhullás egy bizonyos mennyiség felet már nem ennek a folyamatnak köszönhető. A hajhullásnak számos oka lehet. Testi, de akár lelki eredetű problémára is utalhat a nagymértékű hajvesztés. Más-más okai lehetnek nőknél és férfiaknál. Ezt fogjuk most alaposabban kivesézni.

A modern konyhák fejlődése

 2013.09.10. 16:45

Manapság már természetesnek vesszük, hogy otthonunk szerves részét képezi egy olyan elkülönített helyiség, melynek kimondott célja, hogy ott süssünk és főzzünk. A konyhák azonban pár évszázada még nem igazán voltak különálló helyiségek. Nagyjából a 16. század elejéig csupán a tehetősebb udvarházakban, kastélyokban, vagy éppen kolostorokban találkozhattunk különálló, főzésre kialakított helyiséggel. Az átlag emberek otthonaiban a különböző sütő és főző alkalmatosságok (kemencék, kandallók, tűzrakó helyek, stb.) általában valamelyik szobában kaptak helyet. Könnyen elképzelhető, hogy sütés közben ezen helyiségekben milyen kellemetlen lehetett a levegő, főként, hogy a füstelvezetés még igencsak gyerekcipőben járt. 

Címkék: konyha bútor lakberendezés

Egy kerti tó saját kezűleg

 2013.08.26. 17:02

Mindenki törekszik arra, hogy otthonát és így kertjét is minél hangulatosabbá, minél kellemesebbé próbálja varázsolni. Ha kertünkben valóban különleges hangulatot szeretnénk teremteni, akkor erre egy kis kerti tó kiváló lehet. A különleges növényekkel, a díszvilágítással és a tóba telepített halakkal akár távoli vidékek hangulatát is könnyen a kert falai közé csempészhetjük. De hogyan is fogjunk neki egy ilyen kerti tó kialakításának, ha ezt saját kezűleg szeretnénk megoldani?

Címkék: kert lakberendezés kikapcsolódás

A közúti közlekedés, mindegy hogy autóval, gyalog, kerékpárral, vagy motorral veszünk részt a forgalomban, rejt magában veszélyeket, lévén nem csak mi vagyunk az úton, tehát sok esetben nem feltétlenül rajtunk múlik. Vannak a kellő odafigyelés és a megfelelő rutin sem menthet meg minket attól, hogy részese legyünk egy közúti balesetnek. Azonban a legtöbbünk szerencsére ritkán keveredik ilyen helyzetbe, ebből kifolyólag sokan nem tudják hogyan is cselekedjenek, mit is kell tenni, ha egy közúti baleset részeseivé, vagy akár szemtanúivá válunk.

Címkék: autó baleset hivatalos autómentő

Mi is az a Drakula terépia?

 2013.07.22. 13:53

Talán egyre többen hallanak egy az orvoskozmetológiában viszonylag újnak számító bőrfiatalító eljárásról, a Drakula terápiáról. Nem kell megijedni a név hallatán, hiszen valójában semmi köze a hírhedt erdélyi földesúrhoz. Az eljárás angol neve Platelet Rich Plasma, vagyis PRP. A kezelés népszerűsége abban rejlik, hogy a legtermészetesebb a különböző ránctalanító és bőrfiatalító kezelések közül, hiszen semmilyen mesterséges anyagot nem használnak fel az eljárás során. De mi is pontosan a Drakula terápia és hogyan is néz ki a kezelés folyamata.

Címkék: bőr egészség szépség

A természet közelsége iránti vágy egyre inkább felszínre tör bennünk minél jobban távolodunk attól, minél inkább urbanizálódik világunk. Ezért, van hogy egyre többen választanak fából készült bútorokat és nyílászárókat, hiszen ezek olyan természetes hatással bírnak, amire egy "műanyag világban" alapvetően szükségünk van. Sokan, akik a szerencsésebbek közé tartoznak és egy családházban élhetnek, amelyhez még nagyobb méretű kert is tartozik, erre a talpalatnyi zöld területre próbálnak menekülni a szürke hétköznapok elől. A felgyorsult életet élő, városi emberek számára a kertészkedés igazi felpezsdülést jelenthet. Saját magam megtermeszteni a zöldségeket és a fűszernövényeket, megmetszeni a kertben található fákat és gondozni a szép, zöld gyepünket.

Címkék: kert gyep gyeptégla

A tészták világa

 2013.06.21. 12:15

Ahhoz nem fér kétség, hogy a különböző tésztafélék a világ legkedveltebb és legtöbbek által fogyasztott ételei közé tartoznak. Ez egyrészt a száraztészták magas tápértékével, másrészt pedig a tésztaételek hihetetlen sokféleségével magyarázható. A tésztákat fogyaszthatjuk köretként, kiválóak lehetnek különböző saláták alapanyagának és a leveseket is tartalmasabbá tehetjük velük. De hogyan is indult világhódító útjára a tészta?

Címkék: történelem étel tészta

Hogy mi az a konyhaergonómia?

 2013.06.06. 10:47

Teljesen mindegy, hogy átlagosan napi hány órát tevékenykedünk konyhánkban és csak reggelente egy rántotta "összedobására" használjuk azt, vagy nagy családi ebédek készülnek ezen helyiség falai között, mert bármelyikről is legyen szó azt soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egy konyhának és így a konyhaszekrénynek is maximálisan ki kell szolgálni minket. Egy konyha nem más, mint egy munkaterület, vagyis az itteni bútoroknak és eszközöknek segítenie kell minket azt itt végzendő feladatok ellátásában.

Címkék: konyha bútor lakberendezés

süti beállítások módosítása