A megfelelő arcápoló készítmények használatát érdemes időben elkezdeni a későbbi problémák megelőzése érdekében. Sok nő azonban bizonytalanul választ krémeket, mert a reklámokból, újságokból különféle információkkal vagyunk elárasztva. Amit az egyik helyen elleneznek, azt a másikon ajánlják. Lássunk most néhány kérdést és valódi magyarázataikat.

borapolasi_tevhitek.jpg
Akkor jó a szemránckrém, ha nagyon zsíros?

A szem környékén nagyon kevés faggyúmirigy található, ezért könnyen ki tud száradni az a terület. Ebből fakadóan a legtöbb nő zsíros krémet választ, amivel viszont van egy kis gond. Még hozzá az, hogy ezen termékek legtöbbje kőolajszármazékokkal dúsított ezek a származékok pedig nem tudnak felszívódni. Megülnek a molekulák a bőrön, elzárják a pórusokat ezután pedig felpuffasztják a bőrt. Ha a megvásárolni kívánt terméken a következő szavakat olvasod – paraffinum, liquidum, mineral oil, petroleum- akkor mindenképpen tedd vissza a polcra. Az ideális krém nem túl zsíros, de nem is túl vizes. A megfelelő krém könnyed, természetes olajokat tartalmaz és beszívódik, mégsem tűnik el teljesen a bőr felszínéről.

A ránctalanítással ráérünk?

Az arcápolásban a legnagyobb hangsúly a megelőzésen van, hiszen a ráncok megjelenése is csupán egy folyamat végeredménye. Persze nem tudjuk elkerülni és mindenképpen bekövetkezik, azonban nem mindegy hogy mikor és milyen mértékben. A ráncok kialakulásának megelőzése mindennapi dolgokban rejlik. Figyelni kell a helyes táplálkozásra, a sminklemosásra és a megfelelő arcápolásra. Érdemes felhagyni az olyan káros szokásokkal is, mint a dohányzás.

Amikor észleljük az első ráncokat, elkezdhetünk kapkodva mindenféle csodaszerhez nyúlni, de elmondható, hogy ez a folyamat nem szüntethető meg. Mérsékelni lehet a ráncok terjedését, de ehhez fontos az időben elkezdett megelőzés.

A bőr akkor tiszta, ha száraz és húzódik!

Talán ez a legnagyobb tévhit az arcápolással kapcsolatban. A nők túlnyomó többsége sokszor túlzásba viszi az arca tisztítását. Sminklemosás után a bőrnek egyáltalán nem kell húzódnia és olyan száraznak lennie, hogy pikkelyes legyen. Olyan krémet válassz, ami megfelelően tisztít, de nem vonja el az összes nedvességet az arcbőrtől. Arclemosás után használj alkoholmentes tonikot, ellenkező esetben könnyen felborul a bőröd nedvességtartalma.

Címkék: bőr divat egészség szépség

A bejegyzés trackback címe:

https://tippekneked.blog.hu/api/trackback/id/tr155688080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freesleep 2013.12.14. 14:45:15

ezek tévhitek? én még sose hallottam egyiket sem:)

"megülnek a molekulák és felpuffasztják.." ez annyira zagyva is...

Mária 2013.12.14. 16:23:48

A világ egyik legnagyobb kamuja a nőket kamaszkoruktól kezdve hiszterizáló arcápolás-kamu.

Egészséges embernek a bőre is egészséges. Erre felesleges tonnaszám kenni a mindenféle krémeket. Alapozó meg a többi baromság se kell. Elég a langyos vizes babaszappanos tisztítás és a téli időszakban valamilyen gyógyszertári krém.

Emellé sok vizet kell inni és sok gyümölcsöt, na meg sok körömpörköltet, kocsonyát és disznótoros levest kell enni, mert abban van a kollagén és az ásványi anyagok :)
süti beállítások módosítása